Pék Eszter Anna festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor kollégiumunkban szeptember 26-án.
A művésznő főként tusrajzokat és akvarelleket valamint borítókat készít, illetve mesekönyveket és versesköteteket illusztrál. Intézményünkben főként Fellinger Károly verseihez készült alkotásait tekinthetik meg az érdeklődő diákok és tanárok. Vegyes technikával, monotípiával, nyomatokkal, számítógépes grafikával készíti el festményeit.
Rajzaiban, műalkotásaiban érzések és folyamatok ábrázolására és a teremtett világ látványának feldolgozására fókuszál, s az ember és Isten kapcsolatára épít.
Igazgatónő kiemelte a művésznő életéből, hogy matematika-rajz szakos tanárként végzett Szegeden. A művészet és a matematika, a logikus gondolkodás fonódik össze életművében.
Butola Dorka Nemes Nagy Ágnes Tanulni kell…című versét szavalta el, Garamszegi Hanga pedig hangjával varázsolta meghitté a kiállítás megnyitójának pillanatait.