Diákélet

Jubilált a Székesfehérvári Diáktanács: Kollégiumunk DÖK-vezetői is részt vettek az ünnepi ülésen

Tizenöt év telt el azóta, hogy a Székesfehérvári Diáktanács megkezdte munkáját a város fiataljaiért. A Városháza Dísztermében megrendezett nagyszabású jubileumi közgyűlés és tisztújítás nemcsak a város, hanem a mi közösségünk életében is fontos esemény volt. A József Attila Középiskolai Kollégiumot Balogh Mátyás DÖK elnök és Jankó Kristóf DÖK alelnök képviselte a jeles alkalmon, ahol nemcsak a múltidézésé, hanem a jövőtervezésé volt a főszerep.
A jubileumi ülést dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg, aki felidézte a 15 évvel ezelőtti kezdeteket. Azóta rengeteg ifjúsági ügy és program valósult meg a Diáktanács aktív közreműködésének köszönhetően. A városvezető hangsúlyozta: az elmúlt másfél évtizedben megannyi generáció formálta a szervezet történetét, de a cél változatlan – Fehérváron jó legyen fiatalnak lenni. Róth Péter alpolgármester köszöntőjében arra bátorította a megjelent diákvezetőket – köztük a mi képviselőinket is –, hogy továbbra is legyenek proaktívak, és tegyenek javaslatokat a várost érintő ifjúsági programokra.
Az ünnepi visszaemlékezéseket, melyeket egy megható kisfilm és a leköszönő elnök búcsúja tett teljessé, a szervezet életének egyik legfontosabb pillanata, a tisztújítás követte. A szavazatok alapján az új elnök Sasvári Nóra lett, aki ambiciózus tervekkel érkezett. Programjában szerepel egy új ifjúsági podcastsorozat elindítása, egy nagyszabású nyárindító buli megszervezése, nyári csapatépítő piknikek lebonyolítása, valamint az állatmenhelyek javára szervezett karitatív gyűjtések kibővítése.
Az elnök munkáját a jövőben négy megválasztott alelnök (Hortobágyi Sára, Pálffy Zsombor, Molnár Kata és Setét Dorina) segíti majd.
Kollégiumunk számára kiemelten fontos, hogy DÖK-vezetőink, Balogh Mátyás és Jankó Kristóf révén mi is aktívan bekapcsolódjunk a városi ifjúsági élet vérkeringésébe. A részvétel a Székesfehérvári Diáktanács munkájában kiváló lehetőség arra, hogy a kollégisták hangja is eljusson a döntéshozókhoz, és közösen formáljuk a fehérvári diákéletet.
Gratulálunk a Diáktanács új elnökségének, és eredményes közös munkát kívánunk a jövőben!

Kapcsolat

József Attila Középiskolai Kollégium

  • +36-22/500-827
  • info@albakoli.hu
  • fiu@albakoli.hu
  • 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u.13

Intézményünk elismerései:


 

Nemes Nagy Ágnes Kollégium

  • +36-22/312-072
  • lany@albakoli.hu
  • 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 13.


Intézményünk elismerései:


 

Fenntartó:
Székesfehérvári Tankerületi Központ
Cím: 8000 Székesfehérvár, Petőfi u. 5. • Telefon: +36 (22) 795-240 • E-mail: szekesfehervar@kk.gov.hu
OM azonosító: 040659
albakoli 2022
line-shape line-shape